6 nap, 17 ország, 30 tárgyalás, 100 külföldi vendég

6 nap, 17 ország, 30 tárgyalás, 100 külföldi vendég

Sűrű és eredményes hetet zártunk a 2021. november 29-december 5. között Budapesten megrendezett fenntarthatósági kiállításon és világtalálkozón. Teljes cégcsoportunk megjelent az Expo vizes szekciójában és fogadtuk a szakmai, majd lakossági érdeklődőket, diákokat e rendkívüli eseményen. A világtalálkozó keretében rendkívül fontos, több, mint 30 üzleti tárgyaláson tovább mélyítettük partnereinkkel az együttműködést, bemutatkozhattunk az új partnereknek és jövőbeni projektlehetőségekről is sikerrel tudtunk egyeztetni. Standunkon nagy érdeklődés fogadta a ghánai, már megvalósult szennyvíztisztítási projektünket (Kumasi), mely egy VR szemüvegen keresztül teljes egészében megelevenedett az érdeklődők számára. (Kumasi VR), valamint a maketten megtekinthető, jelenleg épülő tamalei (szintén Ghána) telep tervei is sokakat vonzottak. Mindkét munka különlegessége, hogy az egyedi technológia fejlesztésével 100% szippantott szennyvíz tisztítására építettünk telepet Ghánában. A világtalálkozó panelbeszélgetéseiben is aktív szerepet vállalt cégünk, illetve Ghánából és Egyiptomból meghívott partnereink. Ügyvezetőnk, Horváth Bálint részt vett az 5. szekció „Global issues – local answers: solutions offered by the Central-European water industry” című beszélgetésben, melyet Szőllősi-Nagy András úr moderált. A beszélgetés során arra jutottak a résztvevők, hogy a legjobb megoldás mind üzleti mind környezetvédelmi szempontból erős együttműködéssel és összefogással születhet. Emellett a globális szintű víz problémákat is helyi szinten kell kezelni, hogy a világszintű hatásokat elkerülhessük. A résztvevők abban is egyet értettek, hogy a műszaki megoldások mellett kiemelkedően fontosak a képzési programok is, és a helyiek bevonása. Ennek keretében indítottuk el környezeti oktató programunkat, melynek során helyi mérnököknek tartottunk online képzést, valamint elkészítettük Pipe-it-up, Ghana! című társasjátékunkat. A játékot a ghánai 10-14-évesek szemléletformálására terveztünk, a prototípust kivittük a kiállításra, standunkon több ízben játszottak vele látogatóink, partnereink. Meghívott delegációink tagjai is aktív részesei voltak a világtalálkozónak, Mr. Hossam Farid úr az SFH Holding alelnöke és vezérigazgatója Egyiptomból, november 30-án a Világtalálkozó 3. szekciójában (Circular Economy in 2021 - Are We Closing the Loop Fast Enough?) volt panel résztvevő, míg Dr. Joseph Siaw Agyepong, a Jospong Group of Companies vezérigazgatója Ghánából a 10. szekció (Waste Management – Recycling, Burning or Exporting Rubbish?) vezérelőadója és panel résztvevője volt december 2-án. Összességében rendkívül eredményes és jövőbe tekintő hetet zártunk a Hungexpo-n vasárnap.

Részvételünk a Planet Expo-n a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jött létre.

 kkm_logo.jpgkkm_logo.jpg