Cégünk az M1 Planet 21 műsorában

Cégünk az M1 Planet 21 műsorában

A fejlődő országok nagy részében ma sincs hálózatos vízellátás. A mennyiségi mellett, a minőségi vízellátás hiánya jelent nagy gondot és sok afrikai és Délkelet ázsiai országban a lakossági és ipari szennyvizek tisztítás nélkül kerülnek vissza a természetbe, mondta el az M1 Planet 21-nek Kovács Károly, a Hungarian Water Partnership (HWP) elnöke. Elmondta továbbá, hogy a HWP nevű szervezetet a magyar vízügyi ágazat exportképes tudásának, termékeinek, megoldásainak és szolgáltatásainak fejlesztésére, nemzetközi piacra lépésének támogatására hozták létre. , A műsorban Horváth Bálint, a Pureco Kft. ügyvezetője, a HWP egyik alapító tagja arról beszélt, hogy mind itthon, mind külföldön a cég kiemelten fontosnak tartja azt, hogy a megrendelők az elkészült létesítményt könnyen és önállóan tudják kezelni, üzemeltetni. Példaként hozta fel a Vietnámban megépített ivóvíztisztító telepet, mely nemcsak a város vízminőségének javításához járul hozzá, hanem a vidéki városokból való elvándorlást is lassítja és emeli a vidéki életszínvonalat. Egy másik jó gyakorlatként említette a cég által Ghánában épített szennyvíztelepeket, melyeknek a szippantott szennyvíz tisztítására kellett megoldást találni, mivel ott még a csatornarendszer hiánya is nehezíti a víz minőségének javítását. Horváth Bálint kiemelte, hogy Ghánában 3 vidéki városban történik a fejlesztés (Kumasi, Tamale, Takoradi), ami egyben a vidék lakosságmegtartó erejét is növeli. A Kumasi telep építése már befejeződött, az 5 hónapja tartó próbaüzem során, a magyar mérnökök jelenléte mellett tanulnak be a helyi szakemberek, és eddig nagyon jók a tapasztalatok. A másik két városban jelenleg még az építkezés folyik. Az ügyvezető arról beszélt, hogy a 2021. november 29-én kezdődő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón számol be a cég az eredményekről konkrétan, ahol a szakmai közönség mellett a lakosság is megismerkedhet a V4 országok vízgazdálkodással foglalkozó innovatív cégeivel.