Az Afrikai Vízügyi Szövetség (AfWASA) Ugandában tartott Stratégiai Tanácsadó Testületi ülésének napirendjén az ENSZ fenntartható fejlődési vízcélok (SDG 6) elérését támogató, forradalmian új megközelítést hozó technológiai megoldások azonosítása, illetve az ezek jegyében szervezendő jövő évi AfWASA kongresszus szakmai előkészítése volt.
Dr Kovács Károly, mint az AfWASA Stratégiai Tanácsadó Testületének megválasztott és hivatalosan is beiktatott tagja, személyesen vett részt az ugandai eseményen.
„Ha a téma a fenntartható fejlődési célok felgyorsítása, valamint a térség kihívásaira eredményes válaszokat adó, ámde formabontó, sőt, bankolható technológiák azonosítása, akkor a jó hír az, hogy az ENSZ által is elismert magyar megoldások már kontinens szerte elérhetőek” – kezdte plenáris hozzászólását Dr Kovács Károly.
A csatornázatlan településeken keletkezett szennyvíz megtisztítására (faecal sludge treatment) kifejlesztett Septopure®, és a vezetékes víz nélküli területek ivóvízellátására létrehozott PurAID® technológia Ghánában már több millió ember számára egyet jelent az egészséges, tiszta ivóvízzel és az egészséges környezettel.
Károly az említett megoldásokat a plenáris ülésen kisfilmeken is bemutatta.
A plenáris ülést követően Károly négy témacsoport (Vízminőség javítása; Gazdaság és finanszírozás; Innovatív víztisztítási technológiák; Vidéki területek vízellátása és szennyvíztisztítása) szakértőjeként is aktív munkát végzett.
A pánkontinentális szervezet 2025 februárjában Kampalában (Uganda) szervezi a Water and Sanitation for All: A secure future for Africa című egyhetes nemzetközi kongresszusát, melyre több mint háromezer fő jelezte részvételét.
Az afrikai kontinens legjelentősebb vizes vonatkozású seregszemléjén, a Hungarian Water Partnership (HWP) aktív szerepvállalásának keretében a vizes infrastruktúra fejlesztések finanszírozhatósága témakörében, a csatornahálóazt nélküli települések szennyvíztisztítási megoldásai, és a víz- és klímacélok összehangolása területén tartanak magyar szakemberek előadásokat.
Emellett a HWP saját szakmai kísérő rendezvény szervez, részletek: LINK
Találkozzunk jövő februárban Ugandában!