
Az Afrikai Vízügyi Szövetség (AfWA) és a Nemzetközi Szennyvíziszap-kezelési Szövetség (FSMA) idén először szervezett közösen rendezvényt. A február 19-23. között Abidjan-ban megrendezésre került esemény fókuszában a szervezők által képviselt területek kihívásai, az ivóvíz- és szennyvíztisztítás, a folyékony hulladék kezelése, a fenntartható erőforrás-gazdálkodás és a vízhez, szanitációhoz való hozzáférés biztosítása állt.
Dr Kovács Károly, mint a Hungarian Water Partnership elnöke, cégcsoportunk vezetője szakmai előadást tartott a több mint 3000 résztvevőt vonzó nemzetközi kongresszuson. Szakmai prezentációjában a víz- és szennyvízinfrastruktúra beruházási szükségleteinek fenntartható és megfizethető megoldásit mutatta be, melyek eredményesen és hatékonyan járulhatnak hozzá a Fenntartható Fejlődési Célok teljesítéséhez.
Előadásában kiemelte, hogy a víziközmű-infrastruktúra fejlesztések Európában is finanszírozási kihívásokkal küzdenek. Az elöregedő vízügyi infrastruktúra rekonstrukciója alulfinanszírozott. A meglévő infrastruktúrának évente mindössze 1-0,01%-át újítják fel. A megfizethetőségi korlátok miatt nem biztosított ezen fejlesztések költségmegtérülése.
Ez felveti a kérdést, hogy ha a fejlett világ esetében is elmondható, hogy a teljes körű víziközmű infrastruktúra fejlesztés (melynek finanszírozásához szükséges pénzügyi források elérik a 22,600 milliárd dollárt) nem biztosítható (a beruházások nem megtérülő, nem bankolható jellege miatt), akkor hogyan várhatjuk el, hogy ezen kihívásokat a fejlődő országok megfelelően kezeljék?
Prezentációjában rámutatott arra, hogy a jövő nemzedékének érdekeit szem előtt tartó horizontális szolidaritás, valamint a környezeti kihívások (pl. a tisztítatlan szennyvíz környezetterhelése) kezelése mentén alternatív, az ivóvízellátás és a folyékony hulladék kezelésére megoldást biztosító fogyasztóközeli technológiák alkalmazása hozhat eredményt. Kiemelte, hogy ezen megoldások az infrastruktúra fejlesztéssel érintettek körében fejenként mindösszesen kevesebb, mint 70,- € beruházási értékből megvalósíthatók. Ez azt jelenti, hogy a kevésbé fejlett országok városaiban és vidéki területein élő 4 milliárd ember számára a teljes tőkeszükséglet mindössze 280 milliárd USD.
Mit biztosítanak ezek a fogyasztóközeli technológiai megoldások?
- a szükséges beruházási tőke közel 99%-os csökkenését,
- a biztonságos ivóvízellátás biztosítását kevesebb mint 5,- EUR/fő/év áron,
- folyékony hulladékkezelést, szennyvíztisztítási szolgáltatások biztosítását kevesebb mint 10,- €/fő/év áron,
- megfizethető víz-, közegészségügyi és higiéniai (WASH) szolgáltatásokat a kezdeti tőkeköltségeket is tartalmazó tarifákkal,
- a befektetett tőke megtérülését,
- a magántőke bevonásának lehetőségét.
Dr Kovács Károly előadásában hangsúlyozta, hogy a víziközmű infrastruktúra fejlesztések fenntarthatósága miatt elengedhetetlen az állami finanszírozás magánbefektetésekkel való kiegészítése. Ehhez a fogyasztóközeli megoldások megfelelően jövedelmező, megtérülő, bankolható és megfizethető beruházási lehetőségeket biztosítanak, melyekkel a fejlődő országok is eredményesen hozzájárultnak a Fenntartható Fejlődési Célok mielőbbi teljesüléséhez.