EWA tiszteletbeli tagság

EWA tiszteletbeli tagság

A Szövetség munkájához, fejlődéséhez való kiemelkedő hozzájárulásának elismeréséért, az EWA Közgyűlése tiszteletbeli örökös tagsággal tüntette ki Kovács Károlyt, a Szövetség Gazdasági Bizottságának vezetőjét, korábbi elnökét. A rangos elismerést Károly az International Water Association ( IWA) ügyvezetőjével együtt vehette át. Az Európai Vízügyi Szövetség szakmai közössége rendkívül nagyra értékeli Kovács Károlynak az európai vízügyek fenntarthatóságáért, a települési vízgazdálkodás fejlesztéséért, a szakma és a víz értékének megbecsüléséért végzett, Európai határain túlra is kiterjedő elkötelezett munkáját. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség 1998-ban csatlakozott nemzeti tagként az Európai Vízügyi Szövetséghez. Kovács Károly MaSzeSz alelnökeként 2000-ben vett először részt az EWA Tanácsülésén, ekkor kapcsolódott be az egyesület Műszaki és Tudományos, valamint az Európai Ágazatpolitikai Bizottságába és azóta is értékes közreműködője ezen szervezetek munkájának. 2012-ben tagja lett az EWA elnökségének, majd 2013-ban alelnökké választották. Alelnökségének ideje alatt az akkori EWA elnök betegsége miatt ellátta az elnöki teendőket is. Ez idő alatt az EWA eurázsiai kapcsolatainak kiépítésében végzett meghatározó tevékenységével elősegítette az EWA és az ASEM-WATER hálózatok együttműködését. 2015-2017 közötti EWA elnökségének időszakában további új szakmai együttműködéseket épített ki, valamint létrehozta a Közgazdasági Munkacsoportot a fenntartható és megfizethető környezetvédelmi és vízügyi infrastruktúra fejlesztések előmozdítására, továbbá aktív szerepet vállalt az EU Bizottsága által létrehozott Európai Vízügyi Innovációs Partnerség kormányzó tanácsában. Kovács Károly továbbra is aktívan jelen van az EWA szakmai életében, részt vesz annak irányításában. 2020-ban az Európai Vízügyi Szövetség (European Water Association) képviseletében az Európai Bizottság Fenntartható Finanszírozás Platform tagjává választották. Kovács Károly, mint a vizes szakterület formálisan egyetlen képviselője ennek az ágazatnak a fenntarthatósági kritériumait képviseli a Platformban végzett munkája során. A Platform munkájának eredményei nélkülözhetetlen alappillérei lesznek az Európai Green Deal, a fenntartható gazdaságra való átállás teljesülésének. Az EWA Tiszteletbeli Tag díj átadására a 2022. évi müncheni IFAT kiállításon ünnepélyes keretek között került sor. A rendkívül rangos díjhoz ezúton is gratulálunk!