Pureco a Watrex-en

Pureco a Watrex-en

Hosszas várakozás után a tavalyra tervezett nemzetközi kiállítást és konferenciát 2021. június 14-17 között rendezték meg. Különlegessége, hogy több, mint egy év digitális és online rendezvényszervezés után, a pandémia lecsengésével tényleges, fizikai jelenléttel gyűlhetett össze Kairóban a nemzetközi vizes szakma legjava.

_dsc2867.jpg

A rendezvény a víz- és szennyvízkezelés legfontosabb kérdéseire, újdonságaira koncentrálva kínált exkluzív platformot a kiállítók, látogatók, valamint a szolgáltatók és az ipar szereplőinek. A méltán elismert hazai vízügyi szakemberek is jelen voltak az eseményen partner- és projektkutatás céljával. Ügyvezetőnk, Horváth Bálint képviselte a Pureco-t személyesen a kiállításon.

_dsc2815.jpg

Az esemény második napján, június 15-én a magyar és egyiptomi vízügyi partnerség elmélyítésének szellemében tartotta a HWP félnapos workshopját, mely összességében közel száz helyszíni és online csatlakozott érdeklődő részvételével hasznos tudás és tapasztalatcserével zárult. Horváth Bálint is részt vett szakmai workshopon. Nagy örömünkre szolgált, hogy az eseményt Magyarország egyiptomi nagykövete, Kovács András úr nyitotta meg, majd Hossam Farid úr, az Allweiler-Farid Hassanein Pumps Company vezetője fűzte hozzá az eseményhez gondolatait. A társszervező HEPA ügyvezető helyettese, Jenei Gábor úr az online térben köszöntötte a résztvevőket, majd végül, de nem utolsósorban Horváth Zoltán, a HWP Nonprofit Kft. ügyvezetője, egyben az esemény moderátora zárta nyitóbeszédekkel a sort. Ezt követően a technika minden új lehetőségét kihasználva megkezdődtek a részben helyszíni élő, részben online előadások. Kovács Péter Vízügyi Igazgató és a Belügyminisztérium helyettes államtitkára mutatta be a magyar és egyiptomi vízügyi együttműködés jelenlegi helyzetét és fejlődési irányokat, majd Kovács Károly, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) elnöke beszélt a fenntartható, költséghatékony vízipari fejlesztés kérdéseiről. Előadásának fókuszát a projektek előkészítésének fontossága, a változatelemzések nélkülözhetetlensége, a beruházási költségek helyett az életciklusköltségek számbavétele és a tapasztalatmegosztást állt. Horváth Bálint, a Pureco ügyvezetőjeként szennyvíztisztítási újdonságokról tartotta meg élőben, a konferencia helyszínén prezentációját. Előadásában bemutatta a nemrég átadott sikeres ghánai szennyvíztisztító beruházást, melynek különlegességét az adja, hogy olyan településen (Kumasi) zajlott a fejlesztés, ahol szennyvízcsatornázottság híján 100% szippantott szennyvizet kellett megfelelően tisztítani. Ezután még több szakértő beszélt a legújabb víztisztítási technológiákról, újdonságokról, valamint a kis közösségek számára kifejlesztett Puraid komplex víztisztító rendszerről. Ez egy moduláris egységekre alapozott, raklapméretű, 6-10m3/nap kapacitású berendezés, mely kiválóan alkalmas kis közösségek, elzártabb területek szennyezett ivóvízének tisztítására. Majd bemutatkozott még több magyar vízipari cég is legkorszerűbb technológiai újításaikkal, módszereikkel. Az előadók sorát az EXIM bank vezető ügyfélkapcsolati menedzsere, Koczka Balázs úr zárta, aki felvázolta a bank által kínált finanszírozási lehetőségeket. A félnapos rendezvény nagyszámú élő és online résztvevővel, hiánypótló eseményként zárt a koronavírus járvány okozta hosszú csend után.

_dsc2864.jpg

Örömünkre szolgál, hogy a workshopon túl a háromnapos szakkiállítás alatt intenzív érdeklődés mutatkozott a magyar szaktudás és vízipari megoldások iránt mind az észak-afrikai országból mind más, a nemzetközi eseményre érkezők közül is. Ezzel az megjelenésünkkel is sikerült szorosabbra fűzni külkapcsolatainkat, és tudatosítani azt, hogy a magyar vízipar a fenntartható megoldások keresésében is élen jár és innovatív technológiákat kínál megfizethető áron partnereinek.