
A vízbiztonság közös felelősségünk: Dr. Kovács Károly a Klasszis Fenntarthatóság 2026 konferencián
A fenntarthatóság szabályozási kihívásainak és üzleti lehetőségeinek feltérképezése állt a Klasszis Fenntarthatóság 2026 konferencia középpontjában.
A rendezvény idén kiemelt figyelmet fordított a vízre, mint stratégiai erőforrásra. A szakmai programban a klímaváltozás és a vízhiány gazdasági következményei mellett az ESG-szabályozás, a vállalati fenntarthatósági döntések, a finanszírozási lehetőségek és a fenntartható befektetések kérdései is helyet kaptak.
A konferencia nyitó előadásában Dr. Kovács Károly, a Pureco alapítója, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) elnöke a települési vízgazdálkodás érintettségi területről, az adaptációs változatok azonosításáról, a szabályozási környezet fejlesztéséről és a készség- és képességfejlesztés, valamint a szemléletformálás fontosságáról beszélt.
Magyarország vízbiztonsága: a jelenlegi pálya nem fenntartható
Előadásában hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás következtében fokozódó vízhiány, az egyre szélsőségesebb csapadékeloszlás, a vízbázisok mennyiségi és minőségi kockázatai, valamint az elöregedő infrastruktúra együttesen teszik szükségessé a rendszerszintű változtatásokat.
Rámutatott arra, hogy Magyarországon részben azért fogyasztunk sok vizet, mert a fogyasztói ár alig ösztönöz takarékosságra vagy a csapadék helyben hasznosítására. Pedig a helyben megtartott víz párolgása hűti a várost, és mérsékelheti a nyári hűtés energiaigényét. Kánikulában az összegyűjtött esővíz például kiválthatja az ivóvizet a locsolásnál. Zápor idején a lefolyás lassítása mérsékelheti a villámárvizek és a szennyezések kockázatát. Mindeközben az ivóvízkészleteket a kimerüléstől és a szennyezéstől is védeni kell, az elöregedő hálózatokon pedig csökkenteni a vízveszteséget és szükség szerint bővíteni a kapacitást.
Az előadás külön kitért arra is, hogy a víz helyben tartását megfelelő szabályozási és gazdasági ösztönzőkkel szükséges támogatni. Ilyenek lehetnek például a csapadékvíz-visszatartást ösztönző kedvezmények, a településrendezési követelmények korszerűsítése, valamint a csapadékvíz-elvezetés fenntartható finanszírozási lehetőségeinek vizsgálata.
Közös szakmai minimumelvek a magyar vízgazdálkodás jövőjéért
Előadásának fontos eleme volt annak a nyolcpontos közös szakmai minimumelv-rendszernek a bemutatása, amelyet 2026 októberében hét meghatározó hazai szakmai szervezet, köztük a MaSzeSz fogalmazott meg.
A közös állásfoglalás célja, hogy szakmailag megalapozott, hosszú távon is érvényes kiindulópontot biztosítson a magyar vízgazdálkodás fejlesztéséhez, és elősegítse az érintett szereplők, valamint a döntéshozók közötti együttműködést.
A közös minimumelvek legfontosabb üzenete, hogy a vízbiztonság megteremtése nem oldható meg elszigetelt beruházásokkal: összehangolt szakmai, szabályozási, finanszírozási és társadalmi fellépésre van szükség.
A víz jövője közös ügyünk
A Klasszis Fenntarthatóság 2026 konferencia további előadásai és panelbeszélgetései az éghajlatváltozás, az agrárium vízigénye, a fenntarthatósági kockázatok és az ESG-szempontok vállalati döntéshozatalban betöltött szerepét járták körül.
A konferencián való részvétel újabb lehetőséget teremtett arra, hogy a vízgazdálkodás szakmai kihívásai szélesebb, gazdasági és döntéshozói közönség előtt is bemutatásra kerülhessenek.
A Pureco számára kiemelten fontos a tudásmegosztás, valamint a szakmai együttműködés, a partnerség és a közös gondolkodás. Hiszünk abban, hogy a vízgazdálkodás előtt álló összetett kihívásokra csak az ágazat szereplőinek összefogásával, a szakmai tapasztalatok megosztásával és hosszú távú, fenntartható megoldásokkal adhatók valódi válaszok. Ez a konferencia kiváló platformot jelentett ehhez.













