MaSzeSz Szakmai Nap
A környezetvédelem drága dolog. Ennél csak az kerül többe, ha nem foglalkozunk vele. Az útburkolatokról és parkolófelületekről lefolyó csapadékvizek környezeti hatásai címmel szervezett a MaSzeSz szakmai kerekasztal-beszélgetést a csapadékvíz-tisztításról 

MaSzeSz Szakmai Nap

Dr Clement Adrienne, a BME egyetemi docense, témafelvezető rámutatott, hogy a közutakról lefolyó csapadékvíz szennyezettsége helyszínenként és időben is jelentősen változik, miközben a szennyezőanyagok éves átlagos koncentrációja akár a tisztított szennyvízével azonos nagyságrendű is lehet. A hagyományos szennyezők, például a mérgező nehézfémek, a kőolajeredetű szénhidrogének (TPH) és a többgyűrűs aromás szénhidrogének (PAH), mellett egyre nagyobb figyelmet igényelnek az új mikroszennyezők, köztük a környezetben rendkívül lassan lebomló, úgynevezett „örök vegyi anyagok” (PFAS). 

Az előadást követő intenzív panelbeszélgetés pedig fórumot teremt arra, hogy az egyetemi, kutatói, tervezői, kivitelezői, üzemeltetői, hatósági és mérnöki oldal képviselői közösen vitassák meg a jelenlegi kihívásokat, a szabályozási környezet várható változásait és a jövő megoldásait. 
A moderált beszélgetés középpontjában a csapadékvíz-kezelés ágazati-szakmai megítélése, a hazai szabályozási és engedélyezési gyakorlat, az alkalmazható műszaki megoldások, valamint a közlekedés átalakulásából adódó jövőbeli kihívások álltak.

img_7284.jpg
Balról jobbra: Dózsa Péter, MaSzeSz Csapadékvizes Munkacsoport Vezető, Pureco IDEA Kft. Ügyvezető; Fodor István, A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Üzemeltetési És Fenntartási Osztály, Üzemeltetési És Fenntartási Vezető Mérnök; Psenák Balázs, Tervező; Dikó Levente Farkas Pest Vármegyei Kormányhivatal Tűzvédelmi, Iparbiztonsági És Vízügyi Hatósági Főosztály, Vízügyi És Vízvédelmi Referens; Kriston Ádám, MMK Vízgazdálkodási És Vízépítési Tagozat, Elnök; Dr Clement Adrienne, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Egyetemi Docens

 

A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy a közutakról lefolyó csapadékvíz szennyezettsége valós környezeti probléma, amelyre a kor műszaki és környezetvédelmi színvonalának megfelelő megoldásokat kell találni. A kérdés nem az, hogy szükség van-e a tisztításra, hanem az, hogy milyen technológiákkal valósítható meg hatékonyan. A hatósági, tervezői és üzemeltetői szempontok összehangolásával olyan rendszerekre van szükség, amelyek nemcsak környezetvédelmi szempontból hatékonyak, hanem gazdaságosan és hosszú távon is működtethetők.

A környezetvédelem drága, de a tétlenség és a rossz döntések ára még magasabb lehet.
A beszélgetésen a Magyar Mérnöki Kamara Vízépítési és Vízgazdálkodási Tagozatának elnöke, a Magyar Közút Üzemeltetési és Fenntartási Osztályának vezető mérnöke, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Tűzvédelmi, Iparbiztonsági és Vízügyi Hatósági Főosztály vízügyi referense, a építőmérnök-tervezői szakma képviselője vett részt. A beszélgetést a MaSzeSz Csapadékvíz Munkacsoportjának vezetője moderálta. 

A panel részletei:
A csapadékvíz-kezelés helye a szakmai gondolkodásban
A hozzászólásokból kirajzolódott, hogy a csapadékvíz kezelése továbbra is gyakran egy beruházáshoz kapcsolódó, kötelezően megoldandó műszaki és engedélyezési feladatként jelenik meg, nem pedig átfogó vízgazdálkodási kérdésként. 
A résztvevők hangsúlyozták a szemléletformálás és a szakmák közötti együttműködés jelentőségét. A csapadékvíz-gazdálkodás ugyanis több szakterületet érintő feladat, amelyben a vízépítési, közlekedési, környezetvédelmi, tervezési és üzemeltetési szempontok együttes figyelembevétele szükséges.

Mi jelenti ma a legnagyobb szennyezési kockázatot az útvizekben?
A hagyományosan figyelembe vett olajszennyezés, hordalék és nehézfémek mellett egyre nagyobb figyelmet kapnak a gumiabroncsok kopásából származó részecskék és a mikroműanyagok. A beszélgetés rámutatott arra, hogy a közúti csapadékvíz minőségi problémája összetettebb annál, mint amit kizárólag az olajszennyezés vizsgálata alapján meg lehet ítélni.
A csapadékvíz okozta szennyezés jelentőségét az Európai Unió új, települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelve (EU 2024/3019) is elismeri. Az előírás az egyesített csatornarendszerekből nagy esőzések idején történő, tisztítatlan szennyvíz-kibocsátások csökkentésére 2%-os irányadó célértéket határoz meg: az így kibocsátott éves szennyezőanyag-terhelés legfeljebb a száraz időben összegyűjtött éves települési szennyvízterhelés 2%-át tegye ki. A csapadékvíz változó szennyezettsége miatt a hagyományos, határértékeken alapuló szabályozás nehezen alkalmazható, ezért előtérbe kerülnek a megfelelő tisztítási technológiák és a csapadékvíz helyben tartását, szikkasztását, hasznosítását segítő természetközeli megoldások. Ezek hatékony és gazdaságos alkalmazásához azonban hazai viszonyokra kidolgozott terhelésbecslési módszerekre, egyértelmű tervezési irányelvekre és jógyakorlat-útmutatókra van szükség.

Egyértelmű-e a hazai szabályozás és a kezelési követelmények meghatározása?
A hatósági, tervezői és üzemeltetői nézőpontokból jól láthatóvá vált, hogy a követelmények gyakorlati alkalmazása sok esetben nehézséget jelent.
A szabályozási kérdésekhez szorosan kapcsolódik a felelősségi körök tisztázása. A közúti csapadékvíz-kezelés több szereplő együttműködését igényli, és nem minden esetben egyértelmű, hogy az egyes feladatok, illetve a hosszú távú működtetés és ellenőrzés kinek a felelősségi körébe tartoznak.
A résztvevők az ellenőrzési és szankcionálási gyakorlat kérdéseit is érintették, rámutatva arra, hogy a szabályozási követelményeknek nemcsak jogilag meghatározottnak, hanem a gyakorlatban is érvényesíthetőnek kell lenniük.

Olajfogó vagy komplex csapadékvíz-kezelési megoldás?
A műszaki kialakítást az adott helyszín szennyezési kockázataihoz, a vízmennyiséghez és a befogadó adottságaihoz szükséges igazítani. A hagyományos műtárgyak mellett az ülepítés, a szűrés, a növényzettel kialakított árkok, a szikkasztás, valamint az ezek kombinációjából kialakított rendszerek is szerepet kaphatnak. De a változó szennyező anyagok (lásd mikroműanyag, nehézfémek, örök vegyi anyagok) komplex rendszereket, nagyobb hatékonyságú megoldásokat tesznek szükségessé.

Hogyan változtatja meg az elektromos közlekedés az útvizek kezelését?
Az elektromos hajtás terjedése önmagában nem szünteti meg a közlekedéshez kapcsolódó vízminőségi problémákat. A gumiabroncsok kopása továbbra is szennyezőanyag-forrást jelent, és a közlekedési rendszer átalakulásával ennek jelentősége is változhat. A járművek tömege és a kopásból származó részecskék mennyisége közötti kapcsolat ezért a jövőbeli vizsgálatok egyik fontos kérdése lehet.
A jövőbeli fejlesztések szempontjából ezért indokolt lehet a csapadékvíz-kezelési rendszerek tervezési szempontjainak és az alkalmazott vízminőségi vizsgálatoknak a felülvizsgálata, különös tekintettel az újonnan előtérbe kerülő szennyezőanyagokra.

A kerekasztal legfontosabb üzenete, hogy a korszerű csapadékvíz-kezelés a helyi adottságokhoz, a szennyezési kockázatokhoz és az üzemeltetési lehetőségekhez illeszkedő, hosszú távon fenntartható, könnyen üzemeltethető, komplex megoldás kialakításáról szól.
A MaSzeSz által kezdeményezett szakmai párbeszéd lehetőséget teremt arra, hogy a hatósági, tervezői, tudományos és üzemeltetői tapasztalatok egymást kiegészítve járuljanak hozzá a hazai csapadékvíz-kezelési gyakorlat fejlesztéséhez.